A casa il pane lo acquistiamo quotidianamente, anche perché già il giorno dopo diventa gomma e, due giorni dopo, piombo. Tuttavia non mi vergogno a dire che, non sapendo dove poggiarlo, lo teniamo sopra il forno, tanto sta dentro il sacchetto. Nessun problema, se non fosse che il sesamo tipico del pane siciliano poi comincia a colonizzare una cucina, spargendosi ovunque, ivi incluse le feritoie del forno, generando così vapori notevoli quando questi va a temperatura e lo tosta!
Da qui la decisione di fare un cambio di vita radicale e prendere un portapane. Non ne vedevo uno da trent'anni, mia nonna lo aveva in legno e mi ero sempre chiesto come facesse ciò a mantenere fresco il pane. Difatti non ci riusciva, ma era affascinante. Questo già è un po' diverso, anche perché il metallo - più pesante - limita l'ingresso dell'aria ben più che il legno, con risultati decisamente migliori. Ma se la realtà è che continueremo a comprare il pane quotidianamente, vanificando la funzione del portapane, è anche vero che in questo modo esentiamo il forno dalla sua funzione secondaria e proteggiamo i panini dalle deliziose formiche che si trovano così tanto bene a casa nostra da non voler sloggiare.
Il portapane è più grande di quanto pensassi, ma del resto accoglie 14 litri e mezzo. Ho fatto una foto con sopra un cucchiaino per dare l'idea. Non vi entra una baguette per poco ma diversi panini si. Il look è retrò ma allo stesso tempo buono anche per cucine moderne, grazie anche al colore smaltato. A questo proposito il verde è meglio dal vivo che in foto. Fa molto sottomarino!
Il problema di fondo è che, si, nasce per conservare il pane (ma non è ermetico)...ma può essere utilizzato praticamente per qualunque cosa. Certo, 35€ (credo si paghi il design e le dimensioni, non certo il materiale) non si spendono per un contenitore per accessori da cucito o di minuteria, ma tecnicamente è valido anche per quello. Ne devo testare la resistenza alla ruggine e all'usura generale, ma gli usi sono limitati solo dalla fantasia.
Itthon mindennap veszünk kenyeret, azért is, mert másnap gumi lesz belőle, két nap múlva pedig ólom. Nem szégyellem azonban kimondani, hogy nem tudva, hova tegyük, a sütő felett tartjuk, úgyis a zacskóban van. Semmi gond, kivéve, hogy a szicíliai kenyérre jellemző szezám ekkor kezd megtelepedni a konyhában, és mindenhol elterjed, beleértve a sütő réseit is, így jelentős gőzöket termel, amikor eléri a hőmérsékletet és megpirítja! Ezért döntöttünk úgy, hogy gyökeresen megváltoztatjuk az életünket, és beszerzünk egy kenyértartót. Harminc éve nem láttam ilyet, a nagymamámnak volt fából, és mindig azon töprengtem, hogyan tartja frissen a kenyeret. Valójában nem tudta, de lenyűgöző volt. Ez már egy kicsit más, mert a fém - nehezebb - sokkal jobban korlátozza a levegő bejutását, mint a fa, határozottan jobb eredménnyel. De ha a valóság az, hogy továbbra is minden nap fogunk kenyeret vásárolni, ezzel semmissé téve a kenyértartó funkcióját, akkor az is igaz, hogy így megszabadítjuk a sütőt másodlagos funkciójától, és megvédjük a zsemléket a finom hangyáktól. népszerű otthonunkban, amelyet nem akarnak kimozdítani. A kenyérsütő nagyobb, mint gondoltam, de így is 14,5 literes. Csináltam egy képet egy teáskanállal, hogy ötletet adjak. Egy bagett nem sokra illik, de több szendvics igen. A megjelenés retró, de egyben modern konyhákba is jó, köszönhetően a zománcozott színnek is. Ebből a szempontból a zöld jobb élőben, mint a fényképeken. Nagyon tengeralattjáró! Az alapprobléma az, hogy igen, kenyér tartósítására hozták létre (de nem légmentesen)...de gyakorlatilag bármire használható. Persze 35 eurót (szerintem a dizájnért és a méretért kell fizetni, az anyagért biztosan nem) nem költenek egy konténerre, amiben kellékek vagy apró alkatrészek varrni, de technikailag arra is érvényes. Ki kell próbálnom a rozsdaállóságát és az általános kopást, de a felhasználásnak csak a képzelet szab határt.
